Bár még csak 24 éves, de már rangos díjat kapott hagyományőrző munkásságáért a jászszentlászlói Lajkó Gergely. A néprajzkutató a Kunszövetség Sudár István- emlékérmét vehette át a Kossuth-díjas karcagi szobrászművésztől, jászkun főkapitánytól, Györfi Sándortól a közelmúltban.

Minden évben a legfiatalabb hagyományőrző kapja a Sudár István-emlékérmet. Olyan személy, aki a lovas hagyományőrzés területén dolgozik. A Kunszövetség a lovas kultúra kutatásáért ítélte oda a díjat Lajkó Gergelynek, akinek számos publikációja jelent már meg a témában. Életcéljának tekinti a lovas hagyományok népszerűsítését.

– Az az érdekes ebben, hogy a családomnak nem sok köze van a lóhoz. A szüleim és a nagyszüleim is pedagógusok. Kisgyermekként azonban számos olyan lovas élmény ért, melyek meghatározóak voltak az életemben. Mindig csodálattal figyeltem például a falusi fuvarosokat. A szomszédságunkban is élt egy lovaskocsis, aki rendszeresen megengedte, hogy elkísérjem. Tőle sokat tanultam a lovakról. A másik ilyen élmény a bugaci pusztához köthető, ahol óvodásként ámulattal néztem a csikósokat. Ez teljesen beégett az emlékeimbe, azóta vonzódom a pásztor hagyományokhoz is – mesélt a kezdetekről Lajkó Gergely, aki tanulmányait is ezen a területen folytatta. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának néprajz szakán szerzett diplomát, szakdolgozatát a népi lovaskultúráról írta.

– Azt kutattam, miért is lovas nemzet a magyar. Kíváncsi voltam az árnyoldalakra is. Azt tudjuk, hogy a magyar ember mindig is értett a lovakhoz, csúcsra járatták a lókiképzést. Sőt, számos nyugat-európai ország magyar mintára szervezte meg a könnyűlovasságát. A fegyverek elterjedésével, majd a mezőgazdaság gépesítésével azonban a lovak is háttérbe szorultak. A hatvanas években a hazai lóállomány nagy része elpusztult. A té­eszesítéskor elvették a parasztgazdáktól a lovakat, amelyek sorra vágóhídra kerültek. Több száz éves vérvonalakat tollvonással szüntettek meg, és családok mentek tönkre a lovak lemészárlása miatt – magyarázta Lajkó Gergely.
– A ló azonban mindig is társadalmi rangot jelentett. A falvakban még nem felejtették el a lótartást, a falusi emberek most is tisztelik a lovat és a lovast. A lóra termett embert ügyesnek, talpraesettnek tartják. Ugyanakkor az ember is hálás azért, hogy a ló ilyen különleges státuszba emeli – sorolta Lajkó Gergely, aki jelenleg Budapesten él és a Néprajzi Múzeumban dolgozik. Építészmérnök barátnőjével azonban hamarosan visszaköltöznek Jászszentlászlóra. Nemrég vettek egy tanyát, ahol önellátó gazdálkodásba fognak, és persze lovakat is tartanak majd.

– Nem szabad hagyni, hogy a lószeretet kivesszen az emberekből. Nagyon sok tervünk van. Szeretnénk elérni, hogy a kistérség lóval bejárható legyen és hogy a falvakban legyenek lókikötők. Szeretnénk elérni, hogy az emberek ne idegenkedjenek a lovaktól. Szeretnénk a lovakat megszerettetni a gyerekekkel. A lovagoltatást nem futószalagon képzeljük le. Jó lenne, ha kulturáltabbá válna a falusi lovazás, mert akkor talán több ember kapna kedvet hozzá. Ugyanakkor sok tehetséges gyerek azért kallódik el, mert a szülők nem tudják megfizetni a lovasoktatást, ezen is változtatni szeretnénk – sorolta terveiket Gergely, aki egyébként mindenhová lóháton járna, ha tehetné. Beszélt még közösségfejlesztésről, természetvédelemről, hátrányos helyzetű emberek támogatásáról, vízvisszatartásról, önellátó közétkeztetésről, közösségi legeltetésről. Számos olyan kezdeményezésről, melyekbe a helybelieket is szeretné bevonni. Gergely ugyanis azt vallja, csak akkor tesznek a környezetükért az emberek, ha részesei lehetnek a történéseknek.

Forrás: https://www.baon.hu/