Tisztelt Látogató!
Szeretettel köszönti Önt Jászszentlászló valamennyi polgára!

 
Nagy AndrásKöszöntjük Önöket, akik az interneten barangolva községünk után érdeklődnek. Ezen virtuális kirándulás során, reményeink szerint, jobban megismerik ezt a szép múltú, csodás természeti adottságú települést, melyet személyesen felkeresve bizonyára szívükbe zárnak.

Községünk Bács-Kiskun megyében a Jászságtól földrajzilag távol található. Lakói azonban máig büszkék arra, hogy őseik a jászok voltak. Ők alapították a települést. A termőföld rossz adottsága miatt csak a nomád jellegű állattartás volt gazdaságos, így lett ez a terület Jászjákóhalma, Jászmihálytelke, Jászdósa és Jászfelsőszentgyörgy legeltető birtoka.
Az elmúlt 140 évben Jászszentlászló valamennyi lakójának nagy szorgalmára és kitartására szükség volt ahhoz, hogy falunk egy élhetőbb, kényelmesebb településsé váljon. Jelenleg a községünkben több vállalkozás működik, ami biztosítja a lakosság megélhetését. Sokan azonban kénytelenek a környező településeken munkát vállalni.
A faluba érkező látogatót egy szépen rendezett park fogadja, ahol az árnyas fák közt található az I. és II. Világháborús emlékmű, Szent László szobra és az 1848-as és az 1956-os hősök emlékműve, valamint a fentebb említett alapítók emléktáblái. A településen található kézműves tanya és horgásztavak várják a kikapcsolódásra és pihenésre vágyó látogatókat.
Közvetlen szomszédságunkban helyezkedik el a kiskunmajsai termálstrand, melynek a vize nagyon hasonló a hévízi termálvízhez. Határosak vagyunk a Kiskunsági Nemzeti Parkkal, e két pihenőhelyet kerékpárút köti össze. Tőlünk könnyen elérhető az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark.
Reméljük, hogy honlapunkon barangolva sikerült felkelteni érdeklődését és hamarosan személyesen is ellátogat hozzánk, hogy megtapasztalja a jászszentlászlói emberek vendégszeretetét. Bízunk abban, hogy személyes élményekkel gazdagodva, távoznak, jó hírünket viszik és nemsokára barátaikkal visszatérve látjuk viszont egymást.

Nagy András

polgármester
Társulási Tanács elnöke
30/811-8438
polgarmester@jaszszentlaszlo.hu

 

 

Patyi Norbert

Sütőné Kővágó Margit

Mészáros László

alpolgármester képviselő képviselő
Pénzügyi és Gazdasági Biz. elnöke Ügyrendi Bizottság tagja
20/462-5838 30/219-6022 30/4307-561

 

 

 

Hajagos-Tóth István

Tóthné Frank Anikó Sarolta

Dr. Hajagos-Tóth Sándor

képviselő képviselő képviselő
Pénzügyi és Gazdasági Biz. tagja Ügyrendi Bizottság elnöke
20/3174-446 20/575-4004