Egészséges életmód

2020. Január 17.

Futni jó! Miért is? 8 ok, hogy Te is rászokj.

 

 Aki régóta gondolkozik azon, hogy el kellene kezdenie futni, annak szolgálunk most motiváló tényekkel a futásról.

1. Fiatalít

Sok forrásból lehet olvasni, hogy tudományos kutatások szerint a fiatalság forrása nem nem más, mint a futás! Mivel eléggé összetett mozgásforma, így nem csak szépen formálhatjuk vele az alakunkat, de fiatalon is tarthatjuk a testünket.

 2. Kikapcsol

Természetesen, nem azon edzések alkalmával, amikor még alig kapunk levegőt és nagyjából megküzdünk minden megtett méterért, hanem amikor ezen a fázison átestünk. Akkor a futás egy testedzéssel egybekötött, aktív kikapcsolódás lesz, amikor átgondolhatjuk a napi dolgainkat, meghallgathatunk egy érdekes podcast-ot, esetleg nyelvet tanulhatunk.

 3. Stresszmentesít

Miközben futunk kiadjuk magunkból a napi felgyülemlett stresszt, amely jót tesz az egészségünknek is.

 4. Mentális frissességet biztosít
Egy amerikai tanulmány szerint, azok a nők, akik fiatalkorukban gyakran sportoltak és futottak, kisebb valószínűséggel szenvednek a későbbiekben demenciától.

 5. Jobb alvás
A fentieket elolvasva nem véletlen, hogy az alvás minőségén is javít a futás. Mivel kiadjuk a stresszt és feldolgozzuk a napi konfliktusainkat is, ezért ez az agyi tevékenység nem korlátozódik arra az időre, amikor nyugodtan fekszünk az ágyban. Mivel már átrágtuk magunkat ezeken a dolgokon, így könnyebben alszunk el.

 6. Erős immunrendszer
Futhatunk a szabadban vagy edzőteremben is – főleg, aki nem bírja a hideget, annak ajánlott a hűvös idő beköszöntével edzőteremben folytatni a futást - ugyanis kimutatták, hogy napi egy órás testmozgással 20%-kal csökkenthetjük a felső légúti megbetegedések előfordulását.

 7. Fogyaszt

A futással átlagban óránként 500-700 kalóriát égethetünk el. Ez függ az életkortól, a tempótól, az edzettségtől és attól, hogy az edzést végző férfi vagy nő.

 8. Kitartásra tanít

Aki ezt a monoton mozgásformát bírja és időről-időre megy és teljesíti a távot, elmondhatja magáról, hogy vasakarata van. Ez az akarat pedig megmutatkozik az élet más területein is.

Ez az írás is Kiskunmajsai konzorcium által vezetett humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben” című, „EFOP-1.5.3-16-2017-00009” azonosító számú projekt keretein belül készült el. Az egészséges életmód kapcsán további érdekes tartalmak olvashatóak a www.sportelmenyekbacsban.hu weboldalra klikkelve.

EFOP-1.5.3-16-2017-00009
„A kiskunmajsai konzorcium által vezetett
humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben”


 

Glicin a filléres csodaszer - Te hallottál már róla?

 

A glicin egy cukornak kinéző fehér szemcsés por, amelynek az íze is hasonlít a cukoréhoz. Ez nem véletlen. A cukorral ellentétben viszont csak és kizárólag pozitív élettani hatásai vannak. Érdemes elolvasni írásunkat a glicinről, amely kollagénekből származó természetes aminosav.

Optimális vércukor

A glükóz (és így a szénhidrátok) vércukorszintet megemelő hatását jelentősen mérsékeli. Fokozza az inzulin hatékonyságát, azonban az inzulin szintet szinte egyáltalán nem emeli, ellenben a jótékony hatású glükagon szintjén igen, ami az inzulin „ellenlábasa”. Csökkenti az inzulin-rezisztencia esetén megfigyelhető magas vérzsír szintet is.

Bőr

A bőrünk jelentős mennyiségű kollagént tartalmaz, így glicint is. A kollagén peptidek ráncainkat csökkentő, bőrünk rugalmasságát növelő és hidratáló, bőrfiatalító hatása jól ismert és sokat kutatott. A kollagén pedig hatását nagyrészt a magas glicin tartalmának köszönheti. A kollagén, glicin, C-vitamin, szőlőhéj- és magkivonat valamint a bioflavonoidok remek kombináció lehet, ha bőrünk fiatalságára belsőleg gondolunk. Idegrendszer Kis mennyisége fokozza az éberséget és az agyi mikrokapillárisok keringését. Emellett depresszió, skizofrénia és OCD (kényszerbetegség) kezelésére is hatásos megoldás, a különböző kísérletek szerint.

 Méregtelenítés

Ezzel kapcsolatban csak állatokon végzett kísérletek vannak, de ezen kutatások alapján a máj és vese funkcióját javítja, fokozza a glutation nevű, erős méregtelenítő és antioxidáns hatású anyag termelődését.

Alvás

Több kutatás is foglalkozott a glicin alvásra gyakorolt hatásával emberek esetén. A megállapítások közé tartozik, hogy a lefekvés előtt elfogyasztott glicin (3 gramm elszopogatva) javítja az alvás minőséget, gyorsítja az elalvást, valamint enyhíti a túl korai ébredést és kevesebb alvás esetén is kipihentebbek leszünk. (Hat óra alvás glicinnel sokszor jobb alvásminőséget eredményezett, mint nyolc óra alvás glicin nélkül.)

A glicin édesítőszernek is kiváló!

Nincs mellékíze, hőálló, a cukorral nagyjából megegyező édesítő hatása van. A polialkoholokkal (pl.: xilit/nyírfacukor, maltit, eritrit) szemben nem okoz bélrendszeri problémákat senkinél. Nem veri át a szervezetet, mert az édes íze mögött nem üres kalória van, ahogy a legtöbb édesítő esetében, hiszen a glicin fehérje és akként is kezeli szervezetünk. (Az édes íz cukorforrást jelent a szervezetnek és a glicinből szükség esetén a szervezet valóban képes cukrot előállítani, így nem okoz hypoglikémiát.) A túlzott vércukor emelkedést gátló hatása miatt pedig különösen jó – szénhidrátokat amúgy is nagy mennyiségben tartalmazó – sütik és hasonlók édesítésére, hiszen azok hirtelen vércukor növelő hatását kordában tartja.

Élethosszabbító hatás

Egérkísérletekben a csökkent kalóriabevitel – normál hasznos mikro/makro tápanyag bevitel mellett – hatásosan növeli az egerek életének hosszát. Ennek hatását már majmokon is igazolták és részben embereken is. (Természetesen élethosszig tartó kalóriamegvonásos kísérletet embereken etikai okokból nem lehet végezni, így csak pl. az ún. telomerek hosszának méréséből következtettek emberek esetében.) A kalóriamegvonásnál is hosszabb élethosszt (+40%) tudtak elérni egérkísérletekben, a metionin nevű aminosav bevitelének korlátozásával. Később hasonló eredményt értek el úgy is, ha az egerek táplálkozását nagy mennyiségű glicinnel egészítették ki. Ez azért van, mert a glicin korlátozza a táplálékból a metionin hasznosulását, így kiegyensúlyozza a fehérjékből felszívódó aminosav arányát a vérben. Emberek esetében még nem vizsgálták, de feltételezhetően szintén hatásos. Mivel a legtöbb ételben sok metionin található, ezért a gyakorlatban nehezen kivitelezhető a metionin csökkentett diéta. Azonban az étkezés után elfogyasztott glicin (pl. a glicinnel édesített desszert vagy ital) szimulálja a metionin csökkentett, élethosszabbító hatású diétát, hiszen a glicin korlátozza a metionin felszívódását.

Adagolása igen egyszerű: elalvás előtt langyos vízben oldjunk fel egy kávés kanálnyit és fogyasszuk el!

Az írás elkészüléséhez a www.valtozzmeg.hu weboldal forrásként szolgált.

Ez az írás is Kiskunmajsai konzorcium által vezetett humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben” című, „EFOP-1.5.3-16-2017-00009” azonosító számú projekt keretein belül készült el. Az egészséges életmód kapcsán további érdekes tartalmak olvashatóak a www.sportelmenyekbacsban.hu weboldalra klikkelve.

EFOP-1.5.3-16-2017-00009
„A kiskunmajsai konzorcium által vezetett
humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben”


 

7 tipp, amellyel egyszerűen léphetsz be az egészséges életmód kapuján

 

Sokszor csak apró dolgokon kell változtatni, és máris dinamikusabban indul a reggel, vagy végre feljön a régóta a szekrény mélyére hajított nadrág.

Íme néhány tipp, amelyek betartásával könnyedén megszabadulhatunk a méreganyagoktól és eggyel bentebb is vehetjük a nadrágszíjat.

1., Fogyassz több folyadékot!

Miért?

Az emberek többsége elfelejt inni és emiatt a szervezet éhségérzettel jelez. Azaz, sokszor elég lenne inni egy pohár vizet és elszállna az ételek utáni sóvárgás. Legyen mindig kéznél egy pohár vagy egy üveg víz, és amikor jelentkezik az éhségérzet, de még nem jött el az evés ideje kortyolgassunk!  Ezzel máris több kariát is megspórolhatunk, továbbá a megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztása méregtelenítésre is sarkallja a szervezetet. Fontos, hogy a cukros üdítőktől ne várjunk csodát! Azoktól maximum hízni fogunk és a fogaknak sem tesznek jót.

2., Gyakori fogmosás

Ha az étkezések után mindig fogat mosunk, akkor a szervezetünk megszokja, hogy vége az étkezésnek, igy nem igényli a további evést. Nem marad a szájban az étel íze, így nem vágyakozunk már rá. Akkor is jó trükk a fogmosás, ha még nincs itt a következő evés ideje, de már jelez a szervezet. Ezzel a módszerrel nem csak a felesleges kalóriáktól kíméljük meg magunkat, de a fogainknak is kedvez a gyakrabb ápolás.

3., Stop nassolás

Aki evések között még eszik,  - pláne édességet -  az plusz felesleges, üres kalóriákat visz be a szervezetébe, amely egyenes és igen gyors út az elhízáshoz. Ha abbamarad a nassolás, kevesebbet fog mutatni a mérleg nyelve és jobban fogunk mutatni a ruháinkban is.

4., Válts egészségesre

Cseréld le a sima cukrot eritritre vagy nyírfacukorra. A fehér lisztes kenyér helyett, vásárolj vagy készíts teljes kiőrlésű kenyeret. A margarint érdemes lecserélni vajra. A csoki helyett pedig fogyasszunk gyümölcsöt vagy aszalványokat és magvakat.

5., Időzítés

Ha mindenképpen elfogyasztanál egy finom, de hizlaló ételt, akkor trüközz az időzítéssel! Jobb, ha reggelire vagy ebédre eszed meg a kalóriabombát, mert akkor még jó eséllyel, akár le is mozoghatod.

Viszont, aki vacsorára tömi meg a hasát, biztos lehet benne, hogy az egész felesleges kalória lerakódik, továbbá az alvás is nyugtalan lesz.

6., Ne edd meg a gyerek maradékát!

Az étel drága és nagyon rossz kidobni – ezzel nem vitatkozunk.  Legtöbbször anyukákkal fordul elő, hogy a gyermeke maradékát megeszi, mert nincs szíve kidobni. Legyen inkább az a mód, hogy szedjünk a gyereknek kisebb adagot. Ha mégis megmarad az étel, akkor vagy egyszerűen tegyük el későbbre, vagy adjuk az ételt a házi kedvencünknek.

 7., Ne együnk este 19 óra után

Sokaknak beválik az a módszer, ha este 18 óra után már nem eszik semmit. Talán úgy lehetne ezt teljesen személyre szabni, hogy ne együnk már 2 órával azelőtt, hogy eljön az esti lenyugvás, a tévézés, olvasás, majd az alvás ideje. Így a gyomorban lesz étel, de nem azon fog fáradozni egész éjjel, hogy egy komplett menüvel megbirkózzon.

Ennek a 7 tippnek a betartása nem is olyan nehéz, igaz? Mégis sokat tehetünk magunkért és a családunkért a betartásukkal!

 Sok sikert!

 Ez az írás is Kiskunmajsai konzorcium által vezetett humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben” című, „EFOP-1.5.3-16-2017-00009” azonosító számú projekt keretein belül készült el. Az egészséges életmód kapcsán további érdekes tartalmak olvashatóak a www.sportelmenyekbacsban.hu weboldalra klikkelve.

EFOP-1.5.3-16-2017-00009
„A kiskunmajsai konzorcium által vezetett
humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben”


 

Finom, egészséges és nem is hizlal! Íme, a szezon sztárja: a sütőtök