A Gazdaságvédelmi Akcióterv kiemelt célja a munkahelyek védelme, helyreállítása és újak teremtése, a vállalkozások mától pályázhatnak a munkahelyvédelmi bértámogatásra. A program a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került munkaadóknál segíti akár több százezer munkahely megőrzését.
A munkahelyvédelmi bértámogatási programban az állam a rövidített munkaidőben történő foglalkoztatás idejére átvállalja a munkavállalók kieső jövedelmének egy részét. A támogatási időszak három hónap lehet, a munkáltatónak vállalnia kell, hogy a kérelem beadásától számítva megőrzi, a folyósítást követően pedig legalább egy hónapig fenntartja dolgozói létszámát. A programban azok a Munka törvénykönyve szerint foglalkoztatott munkavállalók vehetnek részt, akik a veszélyhelyzet kihirdetése és a kérelem benyújtása közötti időszak alatt megszakítás nélkül foglalkoztatásban álltak a munkáltatónál, akár „home office” keretében is.
A munkaidő csökkentésének mértéke legalább 30 százalék, de legfeljebb 50 százalék lehet, ugyanakkor a munkaidő átlagosan napi négy óránál nem csökkenhet kevesebbre. A támogatásnál a munkavállaló havi nettó távolléti díját kell figyelembe venni, az állami támogatás pedig a kieső munkaidőre a munkaidő-csökkentés arányában számolt bér 70 százaléka lehet.
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha egy munkavállaló nettó alapbére 200 ezer forint volt eddig, és a veszélyhelyzet miatt a munkaideje 50 százalékkal csökkent, akkor a kieső munkabér 70 százalékát, azaz 70 ezer forintot garantál részére az állam. A csökkentett munkaidő maradék 30 százalékában a munkáltató fejlesztésben részesítheti a munkavállalót, vagy egyéb, a cég tevékenységéhez kapcsolódó fejlesztésben való közreműködést várhat el tőle, amelynek fejében munkabért fizet.
Kieső munkabérként a havi nettó távolléti díj összegéből maximum a minimálbér kétszeresének nettó összegét, azaz legfeljebb 214 130 forintot lehet figyelembe venni. Ez azt jelenti, hogy az állami támogatás összege fejenként havonta legfeljebb nettó 74 946 forint lehet, az összeg a munkavállaló szempontjából adómentes, a munkáltatót pedig csak az általa a munkavégzésre és az egyéni fejlesztési időre eső kifizetett bér és járulékai terhelik. A támogatást a munkavállaló a munkáltatóval közösen Cégkapun keresztül kérelmezheti 2020. április 16-ától a munkavállaló foglalkoztatási helye szerint illetékes kormányhivatalnál. A szükséges kérelmek az nfsz.munka.hu oldalról tölthetők le.
Tegnap óta hozzáférhető a kutatási, fejlesztési és innovációs szektor magasan képzett munkavállalóinak megtartása érdekében három hónap időtartamra igényelhető 40 százalékos bértámogatás is. A több tízezer szakember munkában tartása elengedhetetlen a gazdaság újraindításához, a támogatást ezért többek között mérnökök, kutatók, informatikusok után kaphatják a cégek. A foglalkoztatási helyzet javítását szolgálja továbbá a munkaidőkeret rugalmassá tétele, a támogatott hitel-, garancia- és tőketermékek, a hatékonyság növelését is ösztönző fejlesztési források.
(ITM Kommunikáció)
Gazdaságvédelmi akcióterv: 2020. április 15-től lehet jelentkezni a kutatási, fejlesztési és innovációs támogatásokra
Munkahelyük megvédése érdekében bértámogatásban részesülnek a kutatási, fejlesztési és innovációs (KFI) szektor magasan képzett munkavállalói. Célunk a szektorban dolgozó több tízezer munkavállalói tartós foglalkoztatása, a munkabérek fenntartása és az elbocsátások elkerülése.
A kormány a koronavírus járvány miatt létrehozott gazdaságvédelmi akciótervének egyik fontos eleme a KFI szektor magasan képzett szakembereinek munkában tartása, hiszen ez elengedhetetlen a gazdaság újraindításához: az április 15-től elérhető támogatást ezért többek között mérnökök, kutatók, informatikusok, magasan képzett szakemberek után kaphatják a vállalkozások.
A támogatás kiterjed mindazon nem költségvetési szerv munkáltatókra, ahol kutatást, fejlesztést végeznek. A program így minden ágazatot érint, hiszen minden gazdasági szektorban van kutatással (is) foglalkozó vállalkozás, ezért a teljes nemzetgazdaság számára segítjük a támogatáshoz történő hozzáférést.
A kormány 40%-os bértámogatást vállal a KFI szektor munkavállalói tekintetében három hónap időtartamra, melynek maximális mértékénél a szektorban mért bruttó átlagkereset, illetve az ahhoz kapcsolódó munkáltatói járulékokat kell figyelembe venni.
A támogatás összege nem haladhatja meg a munkáltatói járulékokat is figyelembe véve a havi 318.920 forintot személyenként.
Az így megítélt összeget a munkáltató kapja, a támogatás fejében garantálnia kell a vállalkozásnak a kérelem benyújtása előtti létszámának szinten tartását, illetve a munkavállaló legalább 3 hónapig történő továbbfoglalkoztatását.
A támogatás, illetve a továbbfoglalkoztatás időtartama alatt a munkáltató a munkavállaló veszélyhelyzet kihirdetésének napja szerinti munkabérét nem csökkentheti.
A program forrását az újonnan létrehozott Gazdaságvédelmi Alap adja, a kérelmet a munkáltató a székhelye vagy telephelye szerint illetékes megyei (fővárosi) kormányhivatal foglalkoztatási főosztályához nyújthatja be a veszélyhelyzet időtartama alatt vagy annak megszűnését követő egy hónapon belül.
Részletesebb felvilágosításért kérjük, forduljon a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal munkatársaihoz!
Elérhetőség: 76/795-672
Kapcsolódó dokumentumok:
1. Kérelem
3. Tájékoztató az elektronikus ügyintézésről a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat ügyfelei részére
4. Tájékoztató a „nehéz helyzetben lévő vállalkozás" fogalmának meghatározásáról
5. Tájékoztató az átlátható szervezetről
6. Tájékoztató a kis, közép, és mikro vállalkozások besorolásáról
9. Nyilatkozat a tájékoztatók megismeréséről
10. Általános Szerződési feltételek
(Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal, nfsz.hu)