Mit kell tudni a védettségi igazolvány ügyintézéséről?

2021. Május 28.

Mit kell tudni a védettségi igazolvány ügyintézéséről?

Összegyűjtöttük az okmány kiállításával, pótlásával, cseréjével kapcsolatos legfontosabb információkat, emellett cikkünkből az is kiderül, mit kell tenni, ha valaki nem kapta meg a kártyáját.

A kártya kiállítása

  • A beoltottak és a koronavírus fertőzésből igazoltan gyógyultak részére automatikusan és ingyenesen kipostázzák a védettségi igazolványukat a lakcímkártyájukon szereplő tartózkodási vagy állandó lakcímükre.
  • Aki utólag elvégzett ellenanyag-vizsgálat alapján szeretne kártyát igényelni, annak kérelmet kell benyújtani elektronikusan, vagy személyesen bármelyik kormányablakban.
  • A külföldön beoltott magyar állampolgárok – ha megfelelnek a jogszabályi feltételeknek – elektronikus úton, vagy személyesen bármelyik kormányablakban benyújthatják az igénylésüket.
  • Hivatalos útlevéllel rendelkezők számára szintén lehetőség van az elektronikus és a személyes ügyintézésre. 

Fontos, hogy az elektronikus ügyintézéshez online azonosítás szükséges, ami történhet:

 Mit tegyünk, ha nem kaptuk meg a kártyát, vagy azon hibás adatok szerepelnek?

  1. Elsőként mindenképpen ellenőrizzük, hogy az oltóponton vagy háziorvosnál megfelelően rögzítették-e a védőoltás beadásának tényét és az adatainkat, ezt egyszerűen megtehetjük a https://www.eeszt.gov.hu/ oldalon (EESZT Lakossági Portál).
  2. Ha az adatok nem vagy hibásan kerültek a rendszerbe, a kártya automatikus gyártása nem kezdődhet meg. Ebben esetben forduljunk az oltóponthoz vagy háziorvoshoz!
  3. Ha az adatok rögzítése megfelelő volt, érdemes telefonon érdeklődni a legközelebbi kormányablakban (az ügyintéző meg tudja nézni, hogy megtörtént-e az igazolvány legyártása, illetve postázása) – így elkerülhető az ügyfélszolgálat személyes felkeresése.
  4. Azokat a kártyákat, amelyeket a Posta nem tud a megadott címre kézbesíteni (pl. eltérő név szerepel a postaládán), a Központi Okmányirodába küldik vissza – ilyenkor kérhetünk újbóli kiküldést (a megfelelő címre) vagy átvehetjük személyesen is.
  5. Ha az igazolványunk nem került vissza a hatósághoz, a kiállítástól számított 30 napon belül ingyenesen kérhetünk helyette másikat (pótlás) elektronikusan, vagy a kormányablakban személyesen.

A kormányablakot személyesen csak abban az esetben indokolt felkeresni, ha telefonon, illetve elektronikusan nem sikerült megoldást találnunk.

Fontos tudni, hogy a kormányablakokban NEM ADNAK KI védettségi igazolványt!

Mi a teendő, ha a kártya elveszett, megrongálódott vagy más okból cserére van szükség?

  • Ha a kártyát elvesztettük, megrongálódott vagy megsemmisült, a pótlást – a 3000 forintos díj átutalása mellett – kérhetjük elektronikus úton vagy személyesen bármelyik kormányablakban.
  • Ha a kártyán rögzített (a használatához szükséges) személyi igazolvány vagy útlevél érvényessége 2021. május 13. napját követően lejár, nincs további teendőnk, az új azonosító okmány kiállítása után (automatikusan) postai úton és ingyenesen kapjuk meg az új védettségi igazolványt.
  • Ha a családi állapot megváltozása miatt cseréltetjük ki a személyi igazolványunkat vagy útlevelünket, szintén automatikusan postán kapjuk meg az ingyenes új kártyát.

 Más nevére szóló, talált kártya esete

Ha más nevére szóló védettségi igazolvány jut a birtokunkba (pl. találás, téves postázás), valamint a részünkre esetleg jogosulatlanul kiállított kártyát haladéktalanul vissza kell szolgáltatni (az okmányt bármelyik kormányablakban leadhatjuk).

Védőoltást igazoló applikáció

Aki megkapta a védőoltást, érdemes letöltenie a mobiltelefonra (Android és iOS) készült ingyenes alkalmazást. Ezt ugyanis – a beoltás tényének rögzítését követően – azonnal használhatjuk a kártya helyett (amíg azt nem kapjuk kézhez) azokon a helyeken, ahol a látogatás védettségi igazolványhoz kötött.

További kérdések

A védettségi igazolvánnyal kapcsolatos részletes letölthető tájékoztatónkban megtalálják a leggyakrabban felmerülő kérdésekre (például külföldiek, TAJ számmal nem rendelkező állampolgárok kártyaigénylése, ellenanyag-vizsgálatra vonatkozó tudnivalók, stb.) a válaszokat.

 

 

(Miniszterelnökség)